Radio
Rebel Bass Show #02 w/ Benc

SUB FM-es műsorunk második epizódja tele az aktuális nagyokkal és Benc veszett vendégszettjével

A Tilos Rádió Totoya Klubjának műsorvezetője közel áll szívünkhöz, hiszen amellett, hogy többször csináltunk közös bulikat és voltunk mi magunk is a Tilos studióban, zeneileg is iszonyat sokszínű előadóként ismerjük. 

Az adás első fél órájában b.kov melegít, utána pedig Benc veszi át a stafétát, aki egy órán keresztül ontja magából a különböző irányultságú 140 bpm körüli zenéket. A szettje minden perce öröm, talán csak a szomszéd számára volt kissé sok a decibelből, de valószínű ő is élvezte, mert nem reklamált :D Az utolsó fél órában Leap dudorog a drum and bass ütemeken, akihez MC Pein csatlakozik a szöveges oldalról, ezúttal is nyomós okot adva a mix végighallgatására.


Úgy adódott, hogy a harmadik epizód éppen az év első napjára esik, és az talán átható számmisztika nélkül is nyilvánvaló, hogy valamivel tenni kell a fejfájós másnap enyhítéséért és az  újévi fogadalmak erősítéséért. 

Éppen ezért egy különleges vendéggel készültünk, a Sub Audio Records főnöke, Gnischrew fogja teljessé tenni az újévet!

A második részt töltsd le ITT, az aktuális tényállást pedig kövesd a facebook eseménynél.


 RebelBassCrew - 2018-12-30
#RBC PODCAST
#subfm
#dubstep
#bassmusic
#Benc
#guestmix
#radioshow
#drumandbass